Vélemények a Szakkollégiumról - Mécs Miklós

Néhány sorban összefoglaltam a szakkollégiumban töltött éveim alatt szerzett tapasztalataimat:

Nem sokkal azután, hogy a Szakkollégiumba kerültem, az egyik gyűlésen felhívták a figyelmünket egy érdekes versenyre, amire levegővel hajtott járművet kellett építeni. Nem igazán tudtam elképzelni, hogyan is nézhet ki egy ilyen jármű, pláne azt nem, hogy hogyan kell megtervezni és kivitelezni. Néhány hónappal később már száguldottam két első és egy harmadik helyezés felé. Nem sok olyan embert ismerek, akit nem érdekelnek a járművek: nem csak egy egyszerű működőképes szerkezetről van szó, hanem egy olyanról, amelybe bele lehet ülni, és élvezni a mozgása által keltett élvezetet.

A versenyen elért sikerek még jobban felkeltették műszaki érdeklődésemet, olyannyira, hogy még azon a nyáron belefogtunk egy CNC gravírozógép építésébe, szintén egy versenykiírás keretében. A mi gépünkkel lehetett a leggyorsabban elvégezni a feladatot, emellett megszereztük a leginnovatívabb megoldás díját is. Mindkét verseny csapattagjai Szakkollégisták voltak.

A következő tanév tavaszi félévében ösztöndíjjal Norvégiába utaztam. Egy ilyen kiruccanás megváltoztatja a világról alkotott képet, miközben nemzetközi barátokat szerezhetsz és nyelvet tanulsz. Egymást bíztatva egyre több Szakkollégista jut ki külföldre ösztöndíjjal.

A gépépítési tapasztalatok és a megfelelő nyelvtudás birtokában kerültem a Shell Eco-marathon csapatvezetői posztjára. A Shell Eco-marathon egy nemzetközi járműépítési verseny, ahol a legkisebb üzemanyag-fogyasztás elérése a cél. Gépünk 1588 km/literes magyar fogyasztási rekordot állított fel, mellyel a világ 8. leggazdaságosabb benzinüzemű járműve lett. A 12 csapattagból hét Szakkollégista volt.

A Szakkollégium lehetőséget adott, hogy szakmai nyitottságomat kibontakoztathassam. A légkör mindig arra ösztönzött, hogy a tanulmányaim mellett foglalkozzak egyéb tudományos témákkal is, tudásomat folyamatosan gyarapítsam. 2008-ban Köztársasági Ösztöndíjat kaptam, 2010-ben demonstrátorként dolgoztam az Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Szakcsoportnál. A közös programok, kerti flekkenezések mellett a szakkollégisták anyagi támogatást is kapnak. A majdnem minden héten megrendezett előadásokon bepillantást nyerhetünk más szakkollégisták munkáiba, a tudomány számunkra ismert és kevésbé ismert területeiről, mely színesíti szakmai tudásunkat. Ébredés 7:30-kor, kávé 7:40-kor, órakezdés 7:45-kor; lyukasórában alhatok; este néhány kör futás a focipálya körül, foci, konditerem, éjszakai séták az alvó GAMF udvarán; hajnalig tartó munkák a tanszéken a versenyek hajrájában: ezek, amiket valószínűleg soha nem fogok elfelejteni.

Sok sikert kívánok egy olyan új Szakkollégium megteremtéséhez, melyben a diákok hasonló lehetőségekhez jutnak.

Köszönettel:

Mécs Miklós