Robotprogramozó középiskolások versenyeztek a Kecskeméti Főiskolán
A kecskeméti „ROBO-GO” nevű csapat nyerte a Kecskeméti Főiskola GAMF Kara és a Bányai Júlia Gimnázium által meghirdetett országos mobilrobot-programozási csapatversenyt. A verseny megrendezését az Oktatásért Közalapítvány (NTP-OKA-X) támogatta. Egyre több olyan középiskola van az országban, ahol a diákok a programozás alapjaival is megismerkedhetnek, rájuk számítottak a verseny szervezői.
A verseny a LEGO cég által forgalmazott asztali robotok programozására épül. Az első fordulóban a csapatoknak otthoni munkával kellett tetszőlegesen tervezett és épített Mindstorms NXT robotokra egy általuk választott, legalább két robot kommunikációját kihasználó, programozási feladatot megvalósítaniuk (pl. távvezérlési feladat, kétszemélyes játékszimuláció). A legjobb 12 csapat kapott meghívást a döntőbe, ahol az otthon elkészült programok bemutatásán túl másfél óra állt rendelkezésükre a helyszínen kapott – útvonal-követési és akadálypálya jellegű – programozási feladatra.
Ezek a robotok három éve vannak forgalomban és egyre többfelé – középiskolákban és felsőfokú oktatási intézményekben – használják őket, de csak két intézményben hivatalos tantárgy a programozásuk. Az egyik a Kecskeméti Főiskola – hangsúlyozta Pásztor Attila, a főiskola adjunktusa –, s ez a verseny azért is fontos, hogy a tehetséges fiatalok lássák a GAMF kar nyújtotta lehetőségeket.
A mi generációnk még arra lehetett büszke, hogy értünk a számítógéphez, a mostani középiskolások már arra, hogy ismerik a programozást – emelte ki dr. Istenes Zoltán, az ELTE IK egyetemi docense, a zsűri elnöke. Ők lesznek azok, akik a jövő háztartásainak robotjait programozzák, hiszen már most is meg tudnak oldani ilyen feladatokat.
A kecskeméti robotikaoktatás nemcsak a főiskolán ért el már szép eredményeket, hanem a közép-, sőt általános iskolákban. Nagymértékben köszönhető ez a három kecskeméti középiskola és egy általános iskola által létrehozott Kecskeméti Robotika Munkaközösségnek – hangsúlyozta Kiss Róbert, a Bányai Júlia Gimnázium tanára. Már most igyekszünk olyan programozói kompetenciákat kialakítani diákjainkban, amelyek nélkül a jövő szakemberei nem képzelhetők el.
A verseny végeredménye:
- Robo-go (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium)
- Hematolit (Budaörs, Illyés Gyula Gimnázium)
- Robot Revolution (Sopron, Széchenyi István Gimnázium)
- Albán mókusok (Kecskemét, Bányai Júlia Gimnázium)
- FooBar (Budapest, Szent István Gimnázium)
- KJG (Kecskemét, Katona József Gimnázium)
- EVIL (Tata, Eötvös József Gimnázium)
- Lego Rockers (Csongrád, Batsányi János Gimnázium)
- Root kiskacsák (Kecskemét, Kandó Kálmán Szakközépiskola)
- M.I. (Szentendre, Szentendrei Református Gimnázium)
- Dark Knights (Kecskemét, Kandó Kálmán Szakközépiskola)
- Puskás 01 (Budapest, Puskás Tivadar Távközlési Technikum)
Támogatók:
- Oktatásért Közalapítvány NTP-OKA-X
- Computer-Budai Kft.
- Dekor Richter
- H-Didakt Kft.
- Lyreco
- Office Depot
- Oktatásért Közalapítvány NTP-OKA-X

