Hétvégi vizsgatréning

Hétvégi vizsgatréninget tartunk a 2010. márciusi BME nyelvvizsgára.

Nyelvvizsgahelyünkön megváltoztak a tréningre való jelentkezés feltételei, kérjük, a jelentkezéskor ezt vegye figyelembe!

Mikroelektronika tanulmányi verseny, 2. forduló

Mikroelektronika tanulmányi verseny 2010 tavasz

A digitális elektronikus számítógépek aritmetikai-logikai egysége (ALU) az elemi logikai műveletekre képes, és ezekkel valósítja meg az aritmetikai működéseket is. Most nézzük meg, fordítva működhet-e a világ?
Egy kisméretű eszközben a műveletvégző egység két darab kétbites, kettes számrendszerbeli számot fogad (A1, A0 és B1, B0), az összegüket állítja elő, hárombites kimeneten (S2, S1, S0).

Írja fel a műveletvégző egység igazságtáblázatát!

Saját kisvállalati honlap készítése Drupal alapon

A Kecskeméti Főiskola GAMF Kar Kalmár Sándor Informatikai Intézet Informatika Szakcsoportja tanfolyamot indít kisvállalatok munkatársai részére.

A képzés célja, hogy a tanfolyamot elvégzett résztvevő egy kisvállalati honlap elkészítését, beüzemelését önállóan, külső céges segítség nélkül el tudja végezni.

A tanfolyam során megismerkedünk a Drupal tartalomkezelő rendszer alapjaival, a honlap megtervezésének és kialakításának lépéseivel.

Levelezős órarend végleges

Feladó: 
Oktatási Iroda

A mai naptól olvashatják a 2009-2010-es  tanév tavaszi féléve levelezős órarendjének végleges változatát.

Véradó nap

Véradó nap lesz a Gamf Karon 2010. március 2.-án (kedd), 08.30 – 13.00 óra között.

Helyszín: Deák ferenc terem

Adj vért, és ments meg három életet!

Elkészült az új hegesztőlabor

hegesztolabor_1

2010 februárjában átadásra került a teljesen átalakított és felújított hegesztőlabor a KF GAMF Karán, mely biztosítja a főiskolai hallgatók gyakorlati foglalkozását egy modern, korszerű, a mai kor technológiájának és elvárásainak megfelelően. A tanúsítással rendelkező műhely lehetőséget biztosít hegesztőtanfolyamok (OKJ-s lánghegesztő, bevont -, fogyó- és wolframelektródás hegesztő) tartására is.

A 10 munkahelyes műhelybe új gépek, berendezések kerültek:

Mikroelektronika tanulmányi verseny, 1. forduló

Mikroelektronika tanulmányi verseny 2010 tavasz

A verseny „logoja” minden félévben más és más. Ebben a félévben az első feladatok mind a rézkarcon látható személyhez fognak kapcsolódni!

1. Az arckép George Boole urat ábrázolja. Ezt nem kívántam kérdésként feltenni. Viszont kérek egy nagyon rövid, kb. fél oldalnyi szakmai életrajzot: születés ideje, helye, iskolái, munkássága, fő művei. Kérem kiemelni azt a művét, amivel a modern számítástechnikát megalapozta.
Végül az elhalálozás dátuma. 

Mikroelektronika tanulmányi verseny felhívás

Mikroelektronika tanulmányi verseny 2010 tavasz

Felhívás

Már harminchét éve, hogy minden félévben meghirdettem a tantárgyi tanulmányi versenyt, ebben a félévben hetvennegyedszer. Az utóbbi években a Mikroelektronika tárgy szerepel a kiírásban. Akik a Digitális technika II, Mikroelektronika, Mikroelektronika I/II., a Mikrovezérlők alkalmazása, Mikrovezérlős rendszerfejlesztés, a Digitális áramkörök fejlődése, a Mikrovezérlők, mikroelektronikai elemek tantárgyakat tanulják, mind bekapcsolódhatnak!

Diplomaátadó ünnepség

Időpontja: 2010. február 27. (szombat) 10 óra

Helyszíne: Kecskeméti Főiskola GAMF Kar (Izsáki út 10.) Tornacsarnok

  • Sorszámmal ellátott ülőhelyét legkésőbb ¾ 10-ig el kell foglalnia.
  • Az ünnepségen hozzátartozók is részt vehetnek.
  • Az ünnepségről fényképfelvétel készül, mely letölthető lesz a honlapról.
  • A leckekönyvet lehetőleg az ünnepség előtt vegye át az Oktatási Irodában.